Amerika (nem) az Amerikaiaké

Elbeszélésekből, filmek és történelmi tanulmányai alapján tudja az ember, hogy az Egyesült Államok mindenféle népek olvasztótégelye. Az USA büszke is erre a sokféleségre.

Az angol világnyelv. Európában egyre természetesebbé válik, hogy angolul mindenki tud, a felnövő generációknál ez egyenesen elvárás. Nem kell tudni bíbíszí angolsággal felmondani a lovaspóló szabálykönyvét, de egyszerű állításokat és eldöntendő kérdésekre adott válaszokat illik tudni megfogalmazni.

Azt gondoltam, hogy Amerikában az mmeriken inglist beszélik és izgatottan készültem a különböző szófordulatok és a kiejtésbeli különbségek felismerésére. Még az sem lepett meg, hogy a különböző gyorséttermekben az ,,Egy szendvicset kérek kólával.'' családba tartózó egyszerű, kijelentő mondatokat alig értik meg. Ez van. Sokan jönnek Mexikóból gyorséttermekbe dolgozni és még nem volt idejük megtanulni rendesen a nyelvet.

A megérkezéskor azonban óriásit kellett csalódnom.

Az országba való belépéskor a sor kétfelé ágazik: amerikai állampolgárok az egyik sávba, nem amerikaiak a másikba. Ez teljesen rendjén való. A megfelelő sort végigállni ugyan nem tart sokáig, de egy kicsit izgulok: vajon rendben van-e a biometrikus útlevél, a belépéshez szükséges papírok jól vannak-e kitöltve, vajon megértem-e a vámos amerikai angolul feltett kérdéseit az utazásom célját illetően stb. stb.

Nem lehet leírni azt az érzést, amikor kiderül, hogy a vámos, aki megvizsgálja, hogy én, számalmas kis európai turista, eltölthetek-e bő két hetet az országban NEM TUD ANGOLUL! A határőr a kis kuckójában ülve, az útlevelemet vizslatva próbálja kibetűzni a Magyar Köztársaságot, majd pedig megfogalmazni angolul a kérdést, hogy honnan jövök. Nem megy neki. Ez nem csel, nem játék. A határőr nem tud angolul. Ilyenkor persze az én gyermeteg angoltudásom is embrionálissá zsugorodik és tőmondatokban megbeszéljük a legfontosabb kérdéseket, majd továbbhaladok a futószalagok felé, ahol a csomagom már egy ideje köröz.

God bless America!