Erre tegnap gondoltam franciaórán. Beiratkoztam egy háromhetes közép-intenzív (heti 4x90 perc) francia kurzusra itt az egyetemen. Szóval ez az, ami csalódást okozott és unalmas. A másik, hogy vélhetően az agyamban lévő idegsejtek cseppfolyósodtak és folynak ki az orromon. Nehezemre esik bevallani, de a nátha leterítette bivalyerős szervezetemet. Vélhetőleg a betegség is közrejátszott abban, hogy nem nagyon tudtam élvezni a tegnapi órát (tegnap kezdődött a kurzus második hete).
A csoport összetétele elég vegyes: van iráni, fehérorosz, ukrán, bolíviai, svéd, amerikai, ír és német a csoportban. Az iráni fickó 15 éve él már Lausanne-ban. Nem tudom, milyen jelzővel kell illetni azt a tényt, hogy ennyi idő alatt nem sikerült neki megtanulnia a helyi nyelvet. A tanárnéni francia és egyébként jófej, de az óra mégsem az igazi. Minden órán kiosztja a könyvből fénymásolt lapokat és szépen végigmegyünk a feladatokon. A dolog nyilván nem káros, mert tanulok újakat, de egy külföldieknek szóló nyelvórának nem ilyennek kéne lenni. Sokat időzik a tanár a nyelvtani finomságokkal (pl.: vesszőkkel, ékezetekkel), keveset beszéltet, a feladatok szövegei unalmasak.
Úgy érzem sokkal jobban fejlődök a hétköznapi kommunikációban, mikor például Pascal, a vákuumtechnikus magyarázza azt, hogy talán hogyan nem kéne kinyírni a vákuumpumpákat; én pedig neki, hogy én azért megpróbáltam, de szerencsére nem sikerült.
A fókák és az eszkimók számától függetlenül még rengeteg tanulnivalóm van franciából, ezért természetesen ma is megyek órára. Hátha ma jobb lesz.
1 megjegyzés:
Meg ugye a tanárnő se olyan helyes, mint otthon. Jól látom a dolgokat?
Megjegyzés küldése