Tour of Flanders

A Tour of Flanders vagy ahogy flamandul mondják a Ronde van der Vlandeeren egy klasszikus egynapos kerékpárverseny, amit Belgiumban, pontosabban Flandriában rendeznek meg minden évben. Idén április 5-én (vasárnap) került rá sor. A szervezés különlegessége, hogy a profi verseny előtt egy nappal (idén április 4-én) a pórnép is letekerheti közel ugyanazt a távot (az útlezárások miatt pár kilométeren módosítva ugyan, de gyakorlatilag ugyanazt). Kevés ilyen verseny van, ahol amatőrök és a profik egy hétvégén versenyezhetnek.

A táv 250 km. Ebből az első 130 km gyakorlatilag sík, utána kezdődnek a versenyt klasszikussá tevő kockaköves emelkedők. Ezek elég rövidek (a leghosszabb pár km), de előfordulnak bennük, akár 22%-os meredekségű szakaszok.

Kerékpáros elvtársammal G-vel idén elutaztunk Belgiumba és letekertük a Rondét. Erről fog szólni ez a nem rövid bejegyzés.

Utazás Belgiumba, előkészületek (péntek, április 3.)

Péntek hajnalban 3:15-kor kipattantam az ágyból, reggeliztem, felöltöztem, aztán G-vel és a bedobozolt bringákkal elindultunk a vasútállomásra. Elvonatoztunk a genfi reptérre, ahonnan a repülőnk nem sokkal 7 óra után szállt fel, majd egy rövid (1 órás) repülés követően szerencsésen landoltunk Brüsszelben. Az óriási reptéren több, mint negyed órás séta után megérkeztünk a csomagokhoz, ahol megkaptuk a bringákat is. Szerencsére, néhány kisebb karcolástól eltekintve, nem lett semmi bajuk (a kerékpárok szerkezeti integritásának még később fontos szerepe lesz).

A szállásunk Leuvenben volt: kb 10 órakor, mindenféle komplikációk nélkül megérkeztünk. A szállást, csak délután háromtól lehetett elfoglalni így egy kis városnézés következett. Leuven szép város. Gyanítom, hogy aznap iskolaszünet lehetett, mert az egész városban kisgyerek-csoportok mászkáltak, a középiskolás korúak pedig a parkokban napoztak. Dél körül leültünk ebédelni. Egy templom volt a közelben, ami egy órán át tartó harangjátékkal köszöntötte a delet. A lejátszott dallamok közül felismertem a Killing me Softly c. slágert is, ami egy kicsit meglepett.

Ebéd után visszamentünk a szállásra, ahol a kerékpárok összeszerelése következett. Erre kiváló hely volt, a szállás kis udvara. A gépeket és az izmokat egy órácska tekeréssel átmozgattuk, majd beköltöztünk a szobába. Este összekészítettük a másnapi túrára szükséges ételt-italt, gumiszerelő-szettet, egyebeket. Időben kellett lefeküdni, mert sajnos másnap se lehetett sokáig aludni.

Egy nap a nyeregben (szombat, április 4.)

Ezen a napon 4:30-kor szólt az ébresztő. Indulás Brugge-be, a rajt helyszínére. A leuveni pályaudvaron már találkozunk kerekesekkel, a vonat Brugge-ig teljesen megtelik bringákkal. A rajt helyszínén megállapítom: rajtunk kívül még sok őrült jött ide. Kb 20 percet állunk sorba dideregve, mert az öltözködést bizony kicsit elszúrtuk. Hétkor még elég hideg és borult volt az idő, az ácsorgásban majd megfagyunk de azért lassan sikerül elindulni. Az idő nem sokat javul, de legalább tekerés közben nem fáztunk.

Az első száz kilométeren igyekeztem valami nekemvaló bolyban tekerni, harminc feletti tempót mentünk. Kb 130 km-nél rászaladtunk az első kockaköves részre, ami rám teljesen demoralizálólag hatott. A tapasztaltabbak lassítás nélkül tépettek végig ezeken a részeken. Én tízzel alig bírtam haladni, mert egyrészt féltettem a bringát, másrészt hihetetlenül ráz. Az élmény körülbelül olyan, mint a hetes buszon ülni a Thököly úton. Láttam már pár versenyt tévében, amin volt kockaköves szakasz, de így belülről teljesen más: sokkal szarabb.

A következő 80km-en próbáltam ebből a letargiából összeszedni magam, szinte észre se vettem, hogy gond nélkül áttekertem a hegyek többségén. Végig arra gondoltam, hogy egyszerűen hülye az, aki ilyen utakon kerékpárversenyt szervez. Aztán arra is gondoltam, hogy milyen lehet az, aki egy ilyen versenyen elindul? Itt észrevettem, hogy ezt az eszmefuttatást nem úszom meg anélkül, hogy saját magamra vonatkozólag zavarbaejtő megállapításokat fogalmazzak meg, így gondolkodás nélkül tekertem tovább.

Az utolsó frissítőállomást elhagyva a befejező 50 kilométeren már megint 30 felett volt a tempó és ismét jól voltam. 10 óra tekerés után jó érzés volt beérni a célba. Némi fejszámolás után kiderült, hogy az utóbbi két napban többet ültem a bringán, mint amennyit aludtam. Nem baj az, végülis nem aludni jöttünk Belgiumba.

Ahogy a profik csinálják: a verseny (vasárnap, április 5.)

Vasárnap megnéztük persze a profi versenyt is. A legendás Muur nevű emelkedő elején vertünk tábort egy nagy kivetítő előtt. A tévén követtük versenyt és valamit láttunk az előttünk elhúzó versenyzőkből is. Az világos, hogy itt a kerékpározás nemzeti sport, mindenki meg van őrülve a belga csapatokért és kerékpárosokért. A képen azt látható, ahogy a nézők Stijn Devolder győzelmének örülnek, aki zsinórban másodszor nyeri meg a Flanderst. A verseny után beültünk egy vendéglőbe, ahol barnasört rendeltem. A pultos Leffét ajánlott, amiről én megtudakoltam, hogy ez ügye belga sör? Tudatlanságom nagy derültséget keltett a pultot támasztó egyik vendégben. Nincs mit tenni, nem vagyok egy nagy sörológus.

Hazaút (hétfő, április 6.)

Hétfő reggel indultunk vissza Brüsszelből Genfbe. A reptéren még volt idő arra, hogy pár belga napilapot átlapozzunk. G megállapította, hogy ez egy rendes ország: a kerékpározás a címlapon, a foci oldalt, kicsi hasábban. Flamandul mindketten elég gyengén tudunk ezért csak a képeket futottuk végig.

Délben értem haza Lausanneba. Ebéd után lefeküdtem és bepótoltam a hétvégén oly nagyon hiányzó alvást.